Két év után újra cikkírás rögös útjába vágtam a képzavarittas fejszém. Lesz itt szó régi elakadásokról, személyes vállalkozói démonokról, azok legyőzéséről, no meg egy új nagy vállalásról is—ám ezúttal kicsit közvetlenebbül, személyesebben fog folyni a szöveg. Óvatosan, fokozatosan, de akkor nyitunk!

Rég volt már itt cikk a Bocsimiawifi-n, ami annak idején egy ilyen utazós és független munkavégzős *izének* indult, nevezzük blognak, de mint sok más projekt, ez is viszonylag hamar elvérződött. A miértek felsorakoztatva le is forgathatnánk egy Netflix minisorozatot a vállalkozói ötletek *igazi* baltásgyilkosairól, akik pedig:

• maximalizmus: például észrevettem, hogy csak akkor nyúlok egy témához, és készül belőle egy cikk, ha úgy gondolom, hogy ahhoz hozzá tudok tenni. Ez pedig nagyon ritkán van, hiszen lényegében az szokott történni, hogy megrendelek egy izgalmas témában három-négy könyvet az amazonról, elolvas(gat)om őket, aztán elkönyvelem, hogy hát ez egy nagyon izgalmas téma volt valóban, de oké, minek írjak belőle cikket, hiszen ezek a híres valakik már tök jó könyvet írtak belőle. Mit tudnék én hozzátenni? Meg amúgy is, ha valakit érdekel a téma, akkor majd elolvassa ő is a könyveket, nemde?
• időhiány: a krónikus vállalkozói betegség ez, amikor is túlvállalod magad családi-baráti-vállalkozási kötelezettségekkel, és aztán a sokadik szerelemprojektre nem jut idő, meg igazából a priorizálási folyamat során beszúr a felismerés tőre, így a bordák alá pont, hogy az valójában nem is olyan fontos. És ez tőr nagyon ridegen tud ám szúrni.
• a téma kinövése: minél többet utaztam, annál inkább rájöttem, hogy az utazás, mint írási téma, halott. Egyrészt az utazás, mint olyan, szinte átadhatatlan élményanyag írásban, hacsak nem vagy egy Jókai és szeretnél oldalakat írni a Vaskapuról. Másrészt gyakran öncélú, hiszen kevés embert fog érdekelni anyun kívül az a legújabb hú de szép templom, amit befotóztál. Ez a digitális nomádság is egy ilyen kinőtt téma volt, ami néhány éve még izgatott, de úgy, hogy már láttam, hogyan készül a kolbász, utólag nem maradt benne fantázia.

Szóval valahogy mindhárom baltásgyilkos ráeresztődött anno erre a blogra, és valahogy inaktivitás lett belőle. Közben meg egyszer csak eltelt két-három év.

Azonban nem teltek hiába ezek az évek, sőt, ennyi idő alatt elég sok minden változott is, méghozzá pozitív irányba, aminek hála igazából így utólag már ezeket a baltásgyilkosok is leültettem szépen ide mellém, és együtt írjuk ezen sorokat. Hiszen…

mióta itt utoljára cikk született, oriási előrelépéseket tettem a maximalizmus, időmenedzsment és projektválasztás terén is. Kicsit felnőttem, vállalkozóként és emberként is. Ennek mindenki nagyon örül körülöttem, így 32 évesen.

Megtanultam, hogy a félkész gyakran jobb, mint a kész. Aztán megtanultam elengedni is dolgokat, és ami még fontosabb, megtanultam mikor kell nemet mondani, és mik az igazán fontos ötletek, amire meg szeretnék időt szánni. És végül megtanultam megtalálni a miért-jeimet, olyan projekteket választani, ami nem csak ideig-óráig köti le gumicsontként a dopaminfüggő receptoraimat, hanem tényleges, hosszútávú kiteljesedést is nyújt, és ami még fontosabb, értelmet ad és értéket teremt.

De ez azért egy hosszú út volt. Csak így gyorsan visszapörgetve…

• tíz éve dolgozom szabadúszóként ilyen-olyan formában.Tartottam erről előadások, kihúztam a bakancslistás TEDx talk is a témában.
• öt éve vagyok teljes állású vállalkozó. Közben utaztam sokat, dolgoztam innen is, onnan is, belekezdtem ebbe is, abba is. Dőlt be vállalkozásom és akasztottam le óriási ügyfeleket.
• tavaly aztán egy bő évet lehúztam egy nemzetközi startupnál, kíváncsi voltam, hogy csinálják a nagyok. A céget sikerült megtriplázni ezidő alatt, aminek a kis marketinges szívem örült.

Idén meg valami újba kezdtem, és most erről is szeretnék egy kicsit mesélni azoknak, akit érdekel! De előtte beszélgessünk néhány podcaster srácról.

Akkor mi lesz itt most

Mostanában sokat hallgatok podcasteket. Itthon az egyik legjobb elfoglaltságom lett, pláne a vállalkozóknak szóló Biznisz Boyz (**erősődő SEO-neszek**).

Mosogatás közben például, hála vezeték nélküli bluetooth fejhallgatómnak (*ide meg jöhet valami jó affiliate link*), tök könnyen tudok fókuszálni ilyen tartalmakra, és általában nagyon jó ötleteket is ad. Bepörgeti az agyam. Arról nem is beszélve, hogy azóta szeretek mosogatni, meg házimunkát veretni. A tányérokkal együtt a lelkem is tisztára mosom.

Rossz szokásaimat jobbakra cserélném, írták az aranyoldalas hirdetésben — ez amúgy a habit stacking, és tök jó dolog.

De ez már megint egy másik téma.

Szóval mostanában sokat hallgatok podcasteket, és azon belül is kimagaslóan jó dolgokról beszél három srác, Adi, Ati és Tomi, avagy a Biznisz Boyz. Kimagaslóan jó: aki ismer, tudja, hogy ritkán osztok ki ilyen jelzőket, de ők hárman tényleg nemzetközi szinten is csak teljesen faszának nevezhető tartalmat tesznek le az asztalra. Ha ezt angolul nyomnák, már valahol a fellegekben járnának szerintem.

Azért is szeretem a BB adásait hallgatni, mert kicsit olyan, mintha igazi vállalkozó-barátaim lennének, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint én. Ez egy tök jó kis paraszociális kapcsolat, ami egyfelől tökre megnyugtat, hogy VÉGRE. Végre, mert egy óriási képzelt terhet levesz a vállamról.

Régebben volt egy ilyen ötletünk Tasnádi Ádámmal, hogy tök jó lenne valamilyen módon minél több vállalkozópalántát inspirálni, segíteni nekik, és a BB ezt az űrt tölti be, és csinálja meg jobban, mint ahogy mi bármikor is tudtuk volna.

Másfelől megmutatja, hogy milyen egy modern vállalkozó. És nem,

nem csak a bekokózott pufimellényes yolólovagok vannak, hanem igenis vannak tehetséges, ügyes és emberi vállalkozók is. Úgynevezett pozitív példák.

De milyen is ez a modern, woke vállalkozó?

• Van érzelmi intelligencia. Azért nagyon király dolog a BB, mert szokatlan módon órási érzelmi intelligenciával közelíti meg az üzlet-vállalkozás univerzumát. Aki már olvasott üzleti és/vagy self-help könyvet, az tudja, hogy ez a dimenzió gyakran elmarad, és fókuszálnak inkább formulákra, pénzszerzési ötletekre, vagyis a könnyebben megfogható oldalára. Viszont aki már kezdett vállalkozásba, az tudja, hogy önismeret és önreflexió a két legfontosabb erőforrása egy jó vezetőnek, csapatnak.
• Nem materialista. Az érzelmi intelligencián túl nem feltétlen anyagi célokat hajt. Gyakran hangzik el a srácoktól, hogy olyan vállalkozást szeretnének építeni, ahol jó a csapat, jó érzés bemenni dolgozni, no meg az is a cél, hogy legyen több szabadidő. A sikeres vállalkozó mércéje tehát nem az, hogy mennyi pénzt húzott be, vagy nem csak az, hanem az is hogy milyen közeget teremt, és hogy magának milyen szabadságokat vált meg.
• Értékközpontú. Ez ismét az előző két gondolat folytatása, de Adiék csak olyan témákat emelnek be, ahol egyértelmű, hogy azzal másoknak segíteni fognak, vagy legrosszabb esetben is legalább minimum inspirálnak. Adnak és adnak és adnak. És ezzel az emberbe fektetnek, mint erőforrásba.
• Nyitott. Egy óriási világban élünk, amelynek nagyon kicsi szegletét fedjük csak le, mi magyarok (pocakemelés kicsekkol). Régóta hitvallásom, hogy egy ilyen világban csak úgy tudunk érvényesülni, ha nyitottan járunk. Nyitottak vagyunk új ötletekre, technológiákra, de közben azokat tudjuk érzékkel lefordítani úgy, hogy közben az se vesszen el, ami mi vagyunk. A három BB srác vállalkozásaiban ezt érzem, és ez megnyugtat.

Ezek pedig mind olyan témák, ahol egyszerűen nem tudok kussban maradni, mert nagyon egyetértek velük, és szeretek is ezekről beszélgetni, és szeretném minél több emberhez eljuttatni őket.

Másfelől szeretnék kicsit a saját kalandomról, gondjaim-bajaimról írni, hátha azzal is tudok hozzátenni a közöshöz, és emellett ez persze nekem is terapeutikus lesz.

Szóval emiatt kicsit ilyen BB reflexiós sorozatot indítok most, amelyben egyfelől reagálok az adásban elhangzottakra, másfelől kicsit mesélek arról, hogy mi hol tart a vállalkozásomban. Ez az egész kicsit olyan, mintha virtuálisan beülnék a podcast stúdióba, és csatlakoznék az adásban beszéltekhez — avagy elképzelem, hogy vannak barátaim.

Amit tehát néha majd olvashattok itt a Bocsimiawifin, az ilyen kombinált podcast-reflexió és személyes vállalkozói beszámoló lesz.

Na, csak kinyögted.

Pegazusok már pedig léteznek

Ezzel el is érkeztünk a saját vállalkozós blokkhoz. És ez az a pont, ahol beszélgetnünk kell a pegazusokról.

Minden projektemet, legyen az hobbi vagy komolyabb vállalkozás ötlet, el szoktam nevezni. Ugye mielőtt a márkázáshoz jutnék, valahogy hivatkozni kell egy projektre, valahogy el kell nevezni a jegyzeteket, valamit be kell írni a mappa címébe is.

Itt szoktam ilyen enyhén militáns behatású kódneveket kitalálni.

Ez azért jó, mert nem akadok fenn a névadáson (perfekcionizmus, heló ?), másfelől szőrös meg nem szőrös állatokra hivatkozni full komolyan mindig egy jó móka. Így született meg az az elnevezési konvenció, hogy alliteráló projekteket találok ki.

• Project Platypus — ez egy bedőlt vállalkozás volt, amibe majdnem egy évet öltünk anno. Sokat tanultunk belőle, de ez, ismét csak egy másik téma. A platypus amúgy a kacsacsőrű emlős.
• Project Pademelon — itt az volt a nagy, szőrös, és merész célkitűzés (Big Hairy Audacious Goal), hogy megtízszerezzem a szabadúszói óradíjam. Végül “csak” egy ötszörös szorzó jött össze, ami jól mutatja, hogy kell nagyokat álmodni. Ekkor készült az akkor “új” személyes brandingem, weboldalam. A pademelon meg egy ilyen kis suhanó erszényes izé.
• Project Pallas — ez egy karanténötlet volt például, vagyis inkább gondolatkísérlet, hogy a COVID elején én mivel és hogyan tudnék segíteni. Ez a projekt a validálás után állt meg. A pallas macskával meg már találkoztatok a címlapon. Jó arc, nem harap. Azt hiszem.

De ezzel el is érkeztünk a pegazusunkhoz.

Nagyjából már három hónapja dolgozom a Project Pegasuson. A szemfüles olvasónak feltűnhet, hogy ez az egyetlen állat eddig, ami egy nem létező lény. A pegazus, ugye a görög mitológiában származó szárnyas ló, gyorsan rákeresve Wikipedia például rögtön befenyít, hogy aszondja: “Pégaszosz (helytelen átírásban: Pegazus).” ?

MIért ilyen mitikus lény lett most? Nos, egyfelől a Csillagkapu egy menő dolog, és ott volt Pegazus galaxis, másfelől…

 …egy olyan mitikus és nagy célt tűztem ki, hogy egy év alatt lefejlesztek egy saját terméket, ami aztán nemzetközi szinten behoz 1 millió dollárt.

Ugye ez egy pofátlan kijelentés, de megpróbáljuk. Aztán vagy összejön, vagy nem, és azért itt is igencsak megelégednék egy a pademelonhoz hasonló “félsikerrel”.

És akkor most jól elhúztam a mézesmadzagot, de jelenleg a tényleges termékről még nem szeretnék beszélni, talán a következő cikkben már tudok mutatni valami konkrétabbat is. Ez azért is van, mert régebben már párszor eljátszottam, hogy konkrét projektekről már a tervezési fázisban úgy nyilatkoztam, hogy az bizony tény és már kész. Ezt most el szerettem volna kerülni, így jelenleg kevesen tudják, hogy az elmúlt nagyjából 500 munkaórám mivel is töltöttem.

De azért, hogy legyen egy igazi cliffhangeres kimerevített pillanatunk, hoztam egy nagyon felületes és egyáltalán nem interaktív, sneak-ebbnél is sneak-ebb preview-t:

Hát ez.

Ez így egy MIRO tábla, ami egy ilyen végtelenített whiteboard. Mindenféle izgiségekkel össze lehet kötni, és jelenleg ezt használom a projekt mind map-ja ként, illetve itt követem az elvégzett munkát, itt gyűjtöm az ötleteket, itt foglalom össze, mi is készült el. Ez így a mindenek feletti madártávlati áttekintő eszközöm és egyben rendszerezőm, és imádom. Kicsit bele is nézhetünk, mutatom a pirossal keretezett részt, ami az eddigi munka nagyjábóli timeline-ja.

Így néz ki három hónap munkája, madártávlatból. Legalábbis egy része. Van itt már, hogyaszondja branding, timeline, messaging, buyer personas, tech stack. Ja és igen, ez már validálva is van.

Izgi, mi?

Remélhetőleg hamarosan egy konkrétabb bejelentés is jön majd, és ha van rá igény, akkor folytatom a mi fogott meg a BB mostani adásában részt is, és hogy ez miként csapódik le a kis 1 milliós tervemben.

Jobban belegondolva, ennek a cikknek is kéne egy mappa… legyen a neve Project Parakeet!